Magyar képregényes rajzol a Disney-nek

czben | 2009. szeptember 10. (csütörtök) 13:13 | 1639

Egy fiatal magyar képregényrajzoló munkái a szerencsés véletlennek köszönhetően a világ legismertebb kortárs magyar grafikáivá válhatnak. Igaz, valószínűleg úgy, hogy a művész neve helyett többen emlékeznek majd a rajzok központi karakterére, Percy Jacksonra.

A magyar képregényrajongók közt nem ismeretlen Futaki Attila rajzolja a Villámtolvaj című könyv képregényváltozatát a Disney-Marvel számára. A siker valószínűsíthető, mert a Villámtolvaj című ifjúsági fantasy már könyvként is Harry Potter szintű karriert futott be. 2005-ös kiadása óta több mint 1,2 millió példányt adtak ki belőle. Rick Riordan író könyve tavaly magyarul is megjelent. A sztori a görög mitológiát keveri egy mai amerikai srác életével: Percy Jonesról kiderül, hogy apja valójában Poszeidon. Különös felfedezése után rögtön az istenek harcának közepébe kerül, ahol el kell simítania Zeusz és haverjai viszályát.

A fantasy kiemelkedő eladásai hatására 2007-ben dolgozni kezdtek a filmadaptáción is. Rendezőnek a Harry Potter és a Nicsak, ki beszél! filmek direktoraként működő Chris Columbust vonták be. Majd logikus lépésként a képregény-feldolgozás jogait megvásárló Disney-Marvel elindította saját projektjét. Futaki az augusztusban Baltimore-ban rendezett képregényfesztiválon akadt össze a Marvel képviselőivel, akik egy barátja javaslatára próbarajzokat kértek tőle. A kiadó ugyanis pont olyan realista vizuális világot képzelt el, amilyet Futaki az általunk is bemutatott Spirál című képregényben villantott meg.

A grafikus rajzasztalt és eszközöket vásárolt, hogy azonmód vázlatokat készíthessen. A beküldött rajzok után kértek tőle még néhány oldalt, amelyet megmutattak a regény írójának is. Kiderült, hogy a Marvel meglehetősen céltudatosan működik, mert mire Futaki amerikai utazgatása egyik állomására, New Yorkba érkezett, már kész volt a szerződése. Amely szerint a képregény százezres példányszámban jelenik meg jövő augusztusban. A magyar rajzolónak októberre kell elküldenie az első oldalakat. Hiába várjuk viszont Futaki Esterházy-regényből készülő képregényét, mert ez a kiadó és a grafikus eltérő elképzelései miatt végül mégsem valósul meg (czben).

A készülő képregényből még nem tudunk rajzokat mutatni, mert azok a szerződés értelmében a megjelenésig nem publikusak.

forrás: kepgyar.blog.hu

22 hozzászólás

    1 - raveon [2009.9.10. 13:38]

    “A magyar képregényrajongók közt nem ismeretlen Futaki Attila rajzolja a Villámtolvaj című könyv képregényváltozatát a Disney-Marvel számára” <–Nyugat

    “Hiába várjuk viszont Futaki Esterházy-regényből készülő képregényét, mert ez a kiadó és a grafikus eltérő elképzelései miatt végül mégsem valósul meg” <–Magyarország Amúgy gratula, nemrég hallottam a dologról, fingom sincs mi ez a cucc, de azért várom. :)

    2 - NoA [2009.9.10. 13:56]

    Ez nagyon izgi, grat, és sok sikert hozzá-vele!
    (Gondolom Futakinak azért izgalmasabb, mint nekem XD)

    3 - grey gargoyle [2009.9.10. 14:09]

    Bár nem olvastam a könyvet, erre én is kíváncsi leszek. Azt meg sajnálattal olvason hogy Futaky nagy műve nem készül el, pedig sok jót lehetett olvasni róla.

    4 - onlyzerosandones [2009.9.10. 14:57]

    A “világ legismertebb kortárs magyar grafikáihoz” persze akár Csupó Gábornak és a Simpson család tagjainak is lenne pár hozzáfűznivalója, de a szokásos indexes nagyotmondás felett (miért Disney, miért nem Marvel…) hunyjunk most szemet - ez mindenképpen nagy hír, óriási teljesítmény! Hajrá, Attila!

    5 - dala [2009.9.10. 15:15]

    Remélem, hogy magyar kiadás is lesz.

    6 - risci [2009.9.10. 15:31]

    …ez már nem is rokenroll, hanem blekmetálhardkor.:) Grat.

    7 - TetsuoShima [2009.9.10. 17:41]

    szép nap a mai. respekt! :)

    8 - elefes [2009.9.10. 20:24]

    Ez bizony nagyon derék!

    9 - geo [2009.9.10. 20:35]

    Nagy dolog, gratulálok, minél több hasonló felkérést!

    10 - weapon x [2009.9.10. 20:59]

    Sok sikert és jó munkát! :)

    11 - tungsram666 [2009.9.10. 21:30]

    ricsi: ez szerintem már grind… beszerzem a könyvet!

    12 - Tomster [2009.9.11. 0:16]

    Szívből gratulálok! Sok sikert!

    13 - zhalasz [2009.9.11. 9:12]

    Azta, gratula! :)

    14 - ikoos [2009.9.11. 9:59]

    Én is gratulálok Futaki Attilának!
    Milyen hosszú lesz a képregény? Hasonlóan sötét hangulatúak lesznek a képek, mint a Spirálban? Hasonló technikával fog készülni, mint a Spirál? Lehetne látni a próbarajzokat, amiket Futaki készített?

    15 - pityesz72 [2009.9.11. 21:05]

    Én is szívből gratulálok Attilának, és sok sikert.

    16 - Vladi [2009.9.11. 22:41]

    Én úgy tudom, hogy ez rajzolt képregény lesz, nem festett mint a Spirál.

    17 - Zorro de Bianco [2009.9.12. 0:00]

    Nem akarom elvenni a válaszadás lehetőségét Attilától, de a múlt héten éppen összefutottunk és azt mesélte, hogy az album 128 oldalas lesz, valamint Vladi tudja jól, ezúttal tussal rajzolja és ha jól emlékszem, valaki más színezi majd.
    Amíg az anyag nem jelenik meg, addig viszont próbarajzokat sem mutathat. :(
    (Majd Attila kijavít, ha nem így van. ;)

    18 - Doomblade [2009.9.12. 19:01]

    Attila nem javít ki, csak kiegészít az MKAblogon hamarosan megjelenő interjúban. :)

    19 - Zorro de Bianco [2009.9.12. 21:44]

    Megnyugodtam… :)

    20 - locutus [2009.9.13. 18:23]

    Tegnap megvettem a könyvet, mert felkeltette az érdeklődésemet a hír. A képregényre is kíváncsi leszek.

    21 - Mich-chan [2009.9.17. 16:21]

    Én már régebben olvastam a könyvet és a kedvenceim közé tartozik(Lesz második kötete is?), ezért nagyon várom a képregényt is. És gratula! ^^

    22 - Doomblade [2009.9.24. 10:28]

    No, kissé megkésve ugyan, de már olvasható a szaftos részletekkel és ütős fotókkal tarkított interjú!
    kepregenyakademia.blogspot.com/2009/09/disney-leszerzodtette-az-alfabeta.html

Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass!

This site uses a Hackadelic PlugIn, Hackadelic SEO Table Of Contents 1.6.0.