Főnixmadárként támadt fel, és az újságárusoknál már megvásárolható a Ludas Matyi Kalendárium!
Így a rövid kommüniké. A KN-nek azonban sikerült még megtudnia, hogy a Ludas Matyi jogok jelenleg Gyöngy Kálmánnál vannak, aki a kéthetente megjelenő Ludas Matyi rejtvénylapok mellett egy negyedévenként (később, ha jól megy, havonként) megjelenő, humoros kiadványt tervez. De ez persze a fogyás függvénye.
Addig is, a most megjelenő kalendárium tartalma:
• Kiss Ferenc-Zsoldos Péter: Parlamenti csillagromboló címmel színes politikai képregény.
• 65 éves a Ludas Matyi interjú: Balázs-Piri Balázs és Dallos Jenő volt “Ludasos” rajzolókkal.
• Ízelítő Halász Géza: Retusált művészettörténet c. könyvéből
• Lehoczki Károly remek gyermek logikai feladványai, és képek a Pacák és a Macák sorozatból.
• Marabu, Jelenszky László, Szmodis Imre, Balázs-Piri Balázs, és Gyöngy Kálmán karikatúrák.
• Dobrovolszky László Ki-Kicsoda? – portrék.
• Rengeteg rejtvény “humorba ágyazva”.
Ki is tudna ellenállni egy ilyen csábító borítónak? :)
Attól függetlenül, hogy ezt kimagyarázza a bal-alsó sarokban lévő poén, pusztít rendesen. Ehhez azért kell merészség, ráadásul első szám…
Bakker….attól félek, ezt be kell szereznem.
A címlapfotóról annyit, hogy ezt a képet egy másik lapon is láttam pár hete – talán egy Füles évkönyvön vagy ilyesmin…Most nincs időm nagyon a neten keresgélni, öt perc alatt nem találtam meg.
Valaki nem tud kisegíteni, hogy pontosan melyik kiadvány borítóján szerepel eredetileg? KissFeri esetleg?
Az a lényeg, hogy a Hölgy ott valami pályázat nyertese volt, és ezért tették a címlapra. Na, hát ennek ellenére azt látva is értetlenül álltam pár percig az újságosnál. <:-D
Ki gondolta volna, hogy újraindul :)
Valami meghalt, és valami újjászületett.
Nincs Kretén, de ez a borító nagyon kretén. :D (jó értelemben)
A borító mindent visz. :I
(Azért kedves kollégánk, Zsoldos Péter ufója és Balázs Piri nagyon ott van, de mégis…)
Rátelefonáltam a Gyöngy Kálmánra, és azt mondta, hogy a mamája fotója nem jelent meg más címlapon. Esetleg a Ludas Matyi Kalendárium hirdetésével találkozhattatok.
Jól tartja magát.
Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy ez nem egy humorlap, sokkal inkább rejtvénylap, vagy rejtvénykönyv, amelyben szerepel másfél képregény, néhány vicc és valamennyi karikatúra.
kferry001: Hmmm… lehet, hogy akkor ezt tényleg benéztem… No, mindegy.
Amúgy tegnap belenéztem, és valóban: kb 95% keresztrejtvény. Nomost így már bevallom, kevésbé érdekel. Ugyanúgy, mintha pl. megjelenne egy “Rozsomák” c. skandináv rejtvényújság…
dala, az sajnos lejött, de hátha lesz az is…