“Azt hiszik, senki nem maradt, hogy megmentse a világot.”
Ezzel a pátoszos felütéssel kezdődik a világ legcinikusabb szuperhőscsapatának képregénytörténete. Az egyszeri ember rögtön Superman-szintű idealizmust, felszegett állat, kölyökkutya tekintetet, és naiv, ám mégis epikus hozzáállást képzel maga elé. Pedig ebből a felsorolásból egyedül az epikum igaz a The Authorityre. Warren Ellis 12 részes sagáját elolvasva ugyanis komolyan elgondolkodunk azon, hogy a címszereplő csapatnak tényleg szándékában áll jobbá tenni a világot, illetve hogy talán jobb is, hogy a szuperemberek csak a képregények paneljain léteznek.
A The Authority első száma 1999 májusában jelent meg angol nyelven, és azonnal berobbant a köztudatba, háttérbe szorítva az olyan régi motorosokat, mint az X-men vagy az Igazság Liga. Ezt köszönhette Warren Ellis ötleteinek és dialógusainak, az egyedi karaktereknek, feszes történetének és Bryan Hitch élettel teli képeinek. Emellett a The Authority vezette be a szélesvásznú képregény fogalmát a filmszerű panelrendezés és oldalnyi képek révén, melyek a szuperhős csatáknak adtak energikus és eposzi érzést. Arról nem is beszélve, hogy az akciók tisztességesen meg voltak koreografálva, ami ironikus módon kevés szuperhős képregényről mondható el, hiába annyira harcorientált a zsáner.
Sokan egyenesen odáig merészkedtek, hogy a szóban forgó alkotás sokkal jobb, mint az általam említett két prominens cím, és ezeket nyugodtan le is lehet söpörni az asztalról, mert a The Authorityé a jövő. Az, hogy ez mennyire elhamarkodott kijelentés volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az X-men és az Igazság Liga köszöni szépen, megvan, míg a The Authority Warren Ellis és Bryan Hitch távozásával a képregénytörténet egyik legproblémásabb képregényeként vált ismertté. De ne szaladjunk előre! Ebben a bejegyzésben sorra veszem, mi az, amiben a The Authority jó volt (kicsit bővebben és kevésbé reklámszagúan), mi az, amiben lehetett volna jobb is, illetve hogy mi is a helyzet azzal a bizonyos világmegváltással.
Warren Ellis koncepciója az volt, hogy amennyiben léteznének szuperemberek, úgy csupán nagyban játszanának. Így az első számban az egyik szupergonosz piti bankrablások helyett a földdel teszi egyenlővé Moszkvát, még hozzá pillanatok alatt. Mivel az ENSZ és a “hagyományos” szuperhősök tehetetlenek, ezért a frissen megalakult “Fennhatóság” elhatározza, hogy saját kézbe veszi az ügyet. Ők a szuperhősök Piszkos Harryjei, akik nem riadnak vissza attól, hogy bemocskolják a kezüket, és nem is rettegnek attól, mint Superman vagy Pókember, hogy hatalmas erejükkel kárt okozhatnak valakiben. Nem, ők sosem fogják vissza magukat, nem ejtenek foglyokat, a szupergonoszok által jelentett problémát pedig igyekeznek a lehető legrövidebb úton megoldani. Olyanok ők, mint James Bond és az aranykor hőseinek keverékei.
Igazából alapjaikban semmiben sem különböznek a 90es évek képregényeinek zord antihőseitől, csupán annyiban, hogy ők tisztességesen meg vannak írva. Pedig ennek az évtizednek a képregényes felhozatalát pont emiatt a hőstípus miatt szokták sokan megvetni. Persze, a dologhoz az is hozzátartozik, hogy a legtöbb ilyen képregénykarakter csupán hihetetlenül eltorzult anatómiával rendelkező férfiú és hölgy volt, akik brutális fegyverekkel bírtak, ám eredeti, érdekfeszítő vagy következetes személyiséggel és képességekkel nem. A The Authoritytől ezzel szemben nem lehet megtagadni, hogy egy kiforrott koncepcióval rendelkezik szereplők terén. Már maga a csapat is úgy van összeállítva, hogy:
a) párhuzamokat lehessen vonni köztük és már meglévő, ismert hősök között
b) az emberiség bizonyos aspektusait képviseljék
Remek cikk, nagyon jó írás. Grat és köszi! Aszem most ismét neki állok, hogy elolvassam. :)
Nem semmi. Jó cikk, Nihil. Remélem egyszer magyarul is ki lesz adva az a legendás első 12 rész.
Az nem ebben van ugye, amikor egy újonc kiscsajt, aki rajong értük, és be akar kerülni közéjük úgy vesznek be maguk közé, hogy mindegyikük kipróbálja előbb, a csapat összes hím tagja végigmegy rajta?
Nagyszerű írás, gratulálok! Rendkívül felkeltette az érdeklődésemet a csapat, eddig nem is hallottam róluk. Gondolom egyik hazai kiadó sem fogja bevállalni a kiadását a közeljövőben?
Nagyon szépen köszönöm! :D
grey gargoyle: én ilyesmire nem emlékszem egyetlen általam olvasott Authorityból sem… persze, lehet, hogy a Brubaker által írt részekben olvasható ilyesmi… :)
Nagyon jó cikk volt!
grey gargoyle: az a Boys c. sorozatban volt.
Ez jó
Megjelenik majd??
:)
Az tényleg a The boys, köszi, csak az maradt meg belőle, hogy az is ilyen félresikerült szuperhőscsapatról szólt, részletek már nem nagyon.
“Az nem ebben van ugye, amikor egy újonc kiscsajt, aki rajong értük, és be akar kerülni közéjük úgy vesznek be maguk közé, hogy mindegyikük kipróbálja előbb, a csapat összes hím tagja végigmegy rajta?”
“az a Boys c. sorozatban volt”
Azt lehet tudni, hogy melyik számban?
harmadik számban
Köszönöm szépen! Megkeresem. :D