Whole Car és Őfelsége postavonata: Begördült a vonat
2006 júniusában hirdette meg a Képregénykiadók Szövetsége azt a pályázatot, amely „vonatos” témájú alkotások készítésére hívta a vállalkozó kedvűeket egy őszi, Képregényállomás névre keresztelt rendezvény apropóján. A Vasúttörténeti Parkban tartandó hepajból végül nem lett semmi, a pályázat nyertes művei pedig rögös utat jártak be, mire kiadásra kerülhettek. A három díjazottból most kettőt, a Szabó Jenő forgatókönyvéből és Matheika Gábor rajzaival készült Őfelsége postavonatát és az Árva-Szabó Péter-Horváth Henrik duó által jegyzett Whole Cart vesszük górcső alá.
Utóbbi megjelenésére kellett legtovább várnunk: a képregényt csak májusban, a Fesztiválon vehettük kézbe a rohamos ZAP antológia egyik darabjaként. Megérte várnunk rá. Szerencsére jóval hamarabb találkozhattunk Őfelsége postavonatával, ez még 2006-ban megjelent az Eduárd (akkor már kevésbé fapados) 6. és 7. számának hasábjain. Joggal merülhet föl a kérdés: miért pont ez a két mű az összehasonlítás tárgya? A válasz egyszerű. A vonaton, mint „kulcsszereplőn” kívül a két képregény majdnem mindenben markánsan eltér egymástól. Egy dolog azonban még közös bennük: mindkettő kiváló darab.
Először is: a Szabó-Matheika páros képregénye maximálisan sztoriközpontú. A 10 oldalban elmesélt történetnek van eleje, közepe és vége, klasszikus kalandképregény, némi steampunk fantasztikummal nyakon öntve. Az alternatív, világháborúk nélküli 1940-ben még tartanak a boldog békeidők, Ferenc Ferdinándnak haja szála se görbült Szarajevóban, a Monarchia virágzik. Automobilokat keresve sem találhatnánk, egyházi átok sújtotta a soha el nem terjedt fejlesztést. A kor szimbóluma a vonat, az óriási sebességű fémmonstrumok jelentik az élőhelyet, a cselekmény helyszínét (a síneken zakatolva ülésezik még a Parlament is). Korunk hőse pedig ki más lehetne, mint minden állomások ismerője, az expresszek vagány vándora, jelesül: Francsek, a postás. Ő kíván kézbesíteni egy igencsak problémásnak bizonyuló küldeményt, bármi áron. A száguldó vonaton átélt kalandja nem szűkölködik humorban és fordulatokban sem, a zsáner elemeit szépen végigpörgeti Szabó Jenő forgatókönyve. A klasszikus magyar képregények hagyományait és a francia albumok intelligens szórakoztatását példásan ötvöző alkotás hangulata Matheika Gábor oldschool rajzaival ragad meg igazán, a retro hatást pont a kellő helyeken teszi izgalmasabbá egy-egy látványos technikai megoldás, újszerű panelkezelés.
A Postavonatnál európai gyökereket említettünk, ellenben a Whole Car esetében az amerikai független képregények hatását vélte fölfedezni e sorok írója. Árva-Szabó Péter hatoldalasát érzelemközpontú „énképregényként” lehetne definiálni, ha nem borsózna a hátunk az efféle címkézgetéstől. Poétikus narráció (gyakran valóban versben fogalmazza meg gondolatait a hős) vezet végig minket egy életszerű szituáció fájdalmától az elkerülhetetlennek tetsző tragédiáig. Komoly hangsúlyt kapnak a technikai eszközök: a panelekbe is be-beépülő képernyők helyettesítik a beszélgetést, a verbalitást. A kommunikációképtelenségről is szól ez a képregény. Szól még az önkifejezési vágyról, a megbánásról és az összetartozás erejéről. Szól arról, hogy a technikai fejlődés szimbóluma, a vonat ad teret az éjjel illegalitásban graffitiző hős gondolatainak – és ugyanez a lélektelen gép pusztítja el őt. Bár a fajsúlyosabb témák mellett –nagyon helyesen- elsikkad, azért mégis említésre méltó a nézőpontváltás: rohadtul nem szoktuk szeretni a szerelvényeket éjjelente kipingáló fiatalokat. Itt megértjük, mi indíthat ilyesmire valakit, miközben hősünket nem menti fel a narratíva.
Eredetileg a ZAP főszerkesztője, Ábrai Barnabás (alias Geek) vállalta volna a képi megjelenítés feladatát, de végül ő temérdek egyéb projektje miatt kikerült a képből – és így talán jobban is jártunk. Horváth Henrik rajzai remekül követik a kiüresedett kapcsolatok és életek hangulatát: árnyékban hagyott környezet, steril autók, rideg eszközök; majd a széthullás pillanatában kapunk egy szívfájdítóan gyönyörű oldalt a nőről, aki pontosan tudja, érzi a főhős halálának percét. A Whole Car nagyszerű képregény, bármelyik külföldi antológiában megállná a helyét.
A tartalomhoz mindkét mű esetében remekül illik a forma: az Eduárd széles közönséghez szóló, történetmesélős darabjai (mint például a Szőke ciklon vagy a Sörmesterek) közé jól beillett az Őfelsége postavonata, és a ZAP profiljához is illeszkedik a kissé elvontabb, de még bőven fogyasztható Whole Car. A vonatos kezdeményezésből önálló kiadvány ugyan nem lett, de a külön-külön megjelenő, pályázatnyertes képregények nélkül sokkal szegényebbek lennénk.
Őfelsége postavonata
írta: Szabó Jenő
rajzolta: Matheika Gábor
megjelent az Eduárd #6-7 számaiban
Whole Car
írta: Árva-Szabó Péter
rajzolta: Horváth Henrik
megjelent a ZAP #1 számában
Kránicz Bence, 2008. június 16.
Egy említést megérdemel Herega Zoltán és Győri Tibor szintén igen jól sikerült munkája is, amely a Fekete-Fehér Képregényantológia 6. számában talált otthonra. És az még csak nem is késett. :)
Már csak azért is , mert a három közül nekem az volt a kedvencem. :)
czben: Köszi a kritikát. Megmondom őszintén, nagyon örülök, hogy ennyire “átjött”, amit mondani akartam. :)
Bluberry, Zoli: nekem a Csak oda kevésbé tetszett, és ez a kettő élesebben megkülönböztethető. Harmadikként egyébként még gondolkodtam Futaki Utasán is (Roham 3), de végül maradtam a Postavonatnál és a Whole Carnál.
Weap: nekem meg jó volt látni, hogy 6 oldalba ennyi minden belefért. Remélem, főbb gondolati ívet nem hagytam ki. Egyvalamit viszont kihagytam: a dedikálást. Legkésőbb az őszi börzén pótolnám.:)
Hogy semmi nagyot ne mondjak… nekem tetszett ez az összevetés/elemzés, úgyhogy gratulálok az íráshoz!
Ha voksolni kéne, a Whole Car áll közelebb hozzám, annak ellenére, hogy igencsak kedvelem a steam-témákat, viszont Henrik nagyon szépen és érzékletesen végigvezette a sztorit, úgyhogy meggyőzött. ;)
Manokát Még Megemlíteném Mert Mindahány Munkájában Memgmutatja, Miszerint Megalkuvás Mentesen a Minőség Mélyéről Merítve Megtördel Mindent, Megköszönhetjük Mindannyian.
Megható! ;)